Sikeres magyar fiatalok: Vecsei Kinga és Vecsei H. Miklós
SIKERES MAGYAROK - közéleti beszélgetések
Szeretettel várunk a Szentendre Barátai Egyesület közéleti beszélgetéssorozatára.

Időpont: 2018. május 5. | Vasárnap | 19:00
Helyszín: OFFLINE CENTER (Ady Endre út 6/b)
Részvételi szándékod kérjük jelezd felénk az alábbi űrlap kitöltésével!

A Vecsei család hat gyermeke közül a két legnagyobb – Kinga (Zsebi) és Miklós (Hasi) – szinte örökbe fogadott, mozgássérült bátyjuk ölében nőttek fel. Számukra a kerekes szék volt a babakocsi, és szinte természetes volt, hogy a szabadidőt apa (Vecsei Miklós a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke) munkahelyén, egy hajléktalanszállón töltik.
Az este folyamán most szeretnénk megtudni tőlük, mindezek hogyan befolyásolták életüket, és milyen hatással voltak vagy vannak a mindennapjaikra. Igyekszünk majd annak is utána járni, hogy miként vélekednek a családi példa és a testvéri kötelékek fontosságáról, a különböző előítéletekről, illetve az ima és a közösségek szerepéről. Azaz mindarról, ami elvezette őket oda, akikké váltak, ahogyan élnek, amiért sikeres magyar fiatalok.

A beszégetést Moravcsik László vezeti.

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Jelentkezni előzetesen az alábbi űrlap kitöltésével lehet!
___________________________________________________________________
A Sikeres Magyarok programsorozat célja:
Sikeres nemzet vagyunk-e mi, magyarok? Ismerjük-e eredményeinket, büszkék vagyunk-e sikereinkre? Lépten-nyomon azt tapasztaljuk, hogy méltatlanul kevés szó esik a magyar sikertöténetekről, legyen szó akár egyéni, akár helyi, szentendrei, akár közösségi vonatkozásúakról. Hisszük, hogy van, akikre és amire büszkének lennünk. A Sikeres Magyarok közéleti beszélgetéseink célja, hogy meghívottainkkal együtt felfedezzük egyéni és közösségi sikereinket, azokat a forrásokat, melyekből közösségi önbizalmunk táplálkozhat.
Sign in to Google to save your progress. Learn more
Név *
E-mail *
Szeretnék értesítést kapni a Szentendre Barátai Egyesület további programjairól!
Submit
Clear form
Never submit passwords through Google Forms.
This content is neither created nor endorsed by Google. Report Abuse - Terms of Service - Privacy Policy