2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

 
Időszakra szeretnék keresni
Időpont:
Év:
Hónap:
Nap:
Keresési feltételek:
Hónap: május  •  Nap: 19
27 találat
[1]

1282. május 19.

Borsa nembeli Loránd lesz az erdélyi vajda

[2]

1536. május 19.

Lefejezik Boleyn Annát

Thomas Boleyn, Rochefort grófja és a norfolki hercegnő leányaként 1507 körül látta meg a napvilágot. I. Ferenc francia király udvarában nevelkedett, s 18 évesen került az angol udvarhoz Aragóniai Katalin, Henrik első feleségének udvarhölgyeként. 1525-ben a király kedvese lett, s 1533-ban összeházasodtak (miután a király érvénytelenítette házasságát, de emiatt a pápa kitagadta). Frigyükből született a későbbi híres angol királynő, I. Erzsébet, aki 1558-1603 között uralkodott. 1536-ban VIII. Henrik házasságtörés vádjával bíróság elé állíttatta, s a bíróság halálos ítélete alapján lefejezték. Sorsa számos művészi alkotás alapjául szolgált.

[3]

1643. május 19.

Létrejön az Új-Anglia Konföderáció

Az észak-amerikai angol kolóniák az Új-Anglia Konföderációban egyesítik erőiket. Spanyolország, Franciaország és Hollandia (1626. V. 4.) mellett Anglia a negyedik európai nagyhatalom, amelyik az észak-amerikai kontinensen kolóniákat hoz létre. Az Új-Anglia Konföderációban Massachussetts, Plymouth, Connecticut és New Haven egyesülnek. Plymouth a puritán "zarándok atyák" telepéből jön létre. A telepesek 1620. XI. 21-én érkeztek Angliából a Mayfloweren. A kolónia 1629 óta autonómiát élvez, miután a gyarmatosítók kiegyenlítették adósságaikat az angol üzletembereknél - akik a vállalkozást finanszírozták - és a királyi tanács meghosszabbította az 1621-ben kapott letelepedési kiváltságukat. Ugyanígy puritán telepesek alapították Massachussetts kolóniát is, amelyet 1629-től a Massachussetts Bay Company igazgat (1630. IX. 17.). A gyorsan növekvő kolónia vallási türelmetlensége azonban sok elégedetlen telepest arra késztetett, hogy elvándoroljon. Ők alapították meg 1635-ben Connecticutot, 1636-ban Providence-Rhode Islandot és 1638-ban New Havent. Az angolok a gyarmatosítás során nemcsak a kereskedelmi érdekeket tartják szem előtt, hanem egyidejűleg területet is akarnak szerezni az anyaországból kivándorlók számára. A többi európai gyarmatosító hatalmat - elsősorban Franciaországot - főleg gazdasági szempontok vezetik. Az 1642-ben a Szent Lőrinc-folyónál alapított Montrealból kiindulva a francia misszionáriusok és szőrmekereskedők élénk cserekereskedelmet folytatnak számos indián törzzsel.

[4]

1736. május 19.

Először alkalmazzák a kronométert

John Harrison angol ácssegéd, műkedvelő órás 1735-ben készítette el az első hajózási műszert, a kronométert. Az idő és helymeghatározásnál nélkülözhetetlen műszert a Centurion hadihajó alkalmazta először, amely 1736. május 19-én vonta fel horgonyát a Spithead kikötőben.

[5]

1781. május 19.

Neckert meneszti XVI. Lajos

A versailles-i udvart botrány rázta meg: Jacques Necker pénzügyminiszter először hozta nyilvánosságra a titkos állami pénzügyeket, hogy a katasztrofális gazdasági helyzetre felhívja a figyelmet. XVI. Lajos udvarának kiváltságos körei miatt azonban távozásra kényszerült. A népszerű pénzügyi szakértő Svájcba vonult vissza, és ettől kezdve kíméletlenül bírálja a csőd felé rohanó államot. A 49 éves királyi pénzügyminiszter, aki 1777 óta viselte hivatalát, a korábbi években óvatos reformokkal (kegydíjak megszüntetése, arányosabb adózás) kísérelte meg a szétzilált államháztartás szanálását. Ezt azonban a sikeres bankár elleni udvari intrikák megakadályozták. Necker bosszúból nyilvánosságra hozta a király számára készített éves pénzügyi jelentését.

[6]

1825. május 19.

Meghal Saint-Simon grófja

64 éves korában, Párizsban meghal a francia társadalomfilozófus Claude Henri de Rouvroy, Saint-Simon grófja egy kora szocialista mozgalom, a saint-simonizmus megalapítója. Saint-Simon szerint a francia társadalomban a fő ellentét a nemesség, a papság és az iparosok között húzódik, s ez utóbbiak közé egyaránt besorolta a munkásokat és a vállalkozókat is. A tőke és a munka érdekei közötti antagonizmust nem ismerte fel, ehelyett a vállalkozókat szólítja fel arra, hogy a munkások „született védelmezőiként” és „természetes vezetőiként” lépjenek fel. Saint-Simon nézeteiből a társadalom átalakításának olyan programja fejlődött ki, amely többek között előrevetítette a magántulajdon kollektivizálása és a tervgazdaság eszméit. Az emberek egymás közötti személyes kapcsolatai is változtatásra szorulnak: az utópista szocialista követeli a női emancipációt, a válás és a szabad szerelem jogát. Mindenekelőtt a restaurációban csalódott fiatal értelmiség csatlakozik Saint-Simonhoz, akinek hatása azonban a XIX. század 30-as éveitől jelentősen csökken, csupán a korai marxizmusban él tovább.

[7]

1871. május 19.

Megszületett Ligeti Miklós szobrászművész

Tanulmányait Budapesten Stróbl Alajosnál kezdte, majd Bécsben folytatta. Portrékat, allegorikus zsánerszobrokat, épületdíszítő műveket és számos emlékművet alkotott. Fő műve a városligeti Anonymus-szobor. Dekoratív jellegű épületplasztikái közül a Parlament szobrászati dísze emelkedik ki. Számos síremléket készített. Foglalkozott kerámiával is. Budapesten halt meg 1944. december 10-én.

[8]

1881. május 19.

Megszületett Kemál Atatürk, a modern török állam megalapítója

Szalonikiben született (születési idejeként két dátumot, 1881. március 12-ét, illetve 1881. május 19-ét jelölik meg a kézikönyvek, május 19-e a hivatalosan kiszámított születési időpontja). Katonaként harcolt az I. világháborúban. A háború után Törökország felosztása elleni tiltakozásul Anatóliában nemzeti felkelést robbantott ki. 1919-től ő vezette a függetlenségi mozgalmat, újjászervezte a hadsereget, amely megverte a görögöket. 1921-ben Ankarában ideiglenes kormányt alakított. Miután 1922-ben eltörölték a szultánságot, 1923-ban ő lett az új Török Köztársaság elnöke. Több haladó jellegű polgári reformot valósított meg: bevezette a nyugati szokásokat, a női emancipációt, az oktatás reformját, az arab írás helyett a latin betűst, és külpolitikájában is a nyugati hatalmakhoz igazodott. Isztambulban halt meg 1938. november 10-én. A `törökök atyjának` emlékét máig ápolják hazájában. Az Atatürk Múzeumot 1942-ben nyitották meg Isztambulban, ahol az emlékműve áll a Taksim téren. Ő tette Ankarát Törökország fővárosává. Fogadott lánya, Sabiha Gökcen a világ első olyan női pilótáinak egyike volt, aki harcokban is részt vett.

[9]

1884. május 19.

A király szentesíti a budapesti nagykörút létesítéséről és Budapest Duna-jobbparti területének egyes részein emelendő épületek adómentességéről szóló 1884:XVIII: törvénycikket.

[10]

1894. május 19.

Megbukik Stefan Nikolov Sztambulov osztrákbarát kormánya Bulgáriában.

[11]

1895. május 19.

Budapesten megkezdi ülését a III.Országos Gazdakongresszus.

[12]

1896. május 19.

Megszületett Várkonyi Nándor művelődéstörténész

Miután az I. világháborúban megrokkant, majd 1921-re elvesztette a hallását, le kellett mondania a tanári pályáról. 1924-től nyugdíjazásáig a pécsi Egyetemi Könyvtárban munkatárs, osztályvezető és megbízott igazgató. Ő rendezte a Janus Pannonius Múzeum könyvtárát és elkészítette a Pécsi Orvostudományi Egyetem könyvtárának alapkatalógusát. Jelentős szerepet játszott Pécs irodalmi életének megszervezésében, egyik alapítója, majd főtitkára volt a Janus Pannonius Társaságnak és 1941-48-ban ő szerkesztette annak folyóiratát, a Sorsunkat. Első jelentősebb műve A modern magyar irodalom 1820-1920. Elmék, eszmék című kötetében a magyar és a világirodalom nagy íróinak életművét elemezte. Legismertebb és legvitatottabb munkája a `Sziriat oszlopai`, amelyben mítoszok alapján próbálta rekonstruálni az emberiség múltját. Szülővárosában, Pécsett halt meg 1975. március 11-én.

[13]

1898. május 19.

Meghal Gladstone

87 éves korában meghal William Ewart Gladstone, brit államférfi. Négyszer volt miniszterelnök, 1867-ben lett a liberálisok vezetője és olyan pénzügypolitikai reformokat támogatott, melyek megalapozták Anglia gazdasági fellendülését. Később a brit imperializmus ellen fordult, de miniszterelnök maradt azután is, hogy Nagy-Britannia csapatai megszállták Egyiptomot (1881-1882). Második miniszterelnöksége: 1880-1885. Amikor azonban következetesen síkraszállt az írek „Home Rule” (önkormányzat) törekvése mellett, harmadik kormánya megbukott (1886. II. 3-VII. 25.).

[14]

1898. május 19.

Meghal William Gladstone brit politikus

[15]

1906. május 19.

Megnyitják a Simplon-alagutat

A Föld egyik leghosszabb vasúti alagútja, a Simplon-alagút a svájci Brig és az olasz Iselle nevű várost köti össze a Simplon-hágó alatt 1300-1500 méter mélyen. A világ akkor leghosszabb (19,7 km) alagútjában három héttel később megindult a vasúti forgalom. 1922-ben mellette megépült a vele párhuzamosan futó második alagút (19,8 km). Minden évben október és április között a hágón átvezető autópályát lezárják, s ekkor az autók is vonaton jutnak át az alagúton. A két alagút jelenleg a negyedik és ötödik leghosszabb a világon.

[16]

1910. május 19.

Vészes közelségbe kerül a Halley-üstökös

Bécsi jósok szerint e napon bekövetkezik a világvége. Ezen a napon kerül, a Halley-üstökös legközelebb a Földhöz. A szabad szemmel is észlelhető üstökös Edmond Halley brit csillagászról kapta nevét, aki megfigyelései alapján rájött, hogy az üstökös rendszeres időközökben, kb. 76 évente tér vissza. Első megjelenését i.e. 466-ra teszik, az utolsó pedig 1986-ban volt.

[17]

1911. május 19.

Meghal Bőhm Károly filozófus

Besztercebányán született 1846. szeptember 17-én. 1873-tól a budapesti evangélikus gimnáziumban, majd 1896-tól a kolozsvári egyetemen tanított. 1881-ben megindította és négy éven át szerkesztette a Magyar Philosophiai Szemlét, amelybe számos értekezést, tanulmányt írt. Szubjektív idealista gondolkodó volt, kezdetben Kant idealizmusát és Compte pozitivizmusát próbálta összeegyeztetni, majd egyre inkább Fichte követője lett. Számos filozófiai művet írt. Kolozsvárott érte a halál.

[18]

1919. május 19.

A Forradalmi Kormányzótanács közzéteszi XCVII.számú rendeletét a Népgazdasági Tanács felállításáról, és a XCVIII: számút az ellenforradalmi cselekményt elkövetők vagyonának elkobzásáról.

A Pénzügyi Népbiztosság új 5 koronás bankjegyet hoz forgalomba, aprópénzként. A csehszlovák csapatok elfoglalják Kisterenyét (Nógrád vm.).

[19]

1922. május 19.

A Jóvátételi Bizottság hozzájárul a magyar jóvátételi fizetés elhalasztásához.

[20]

1925. május 19.

Megindul A Munkás, a Magyarországi Szocialista Munkáspárt lapja.

A továbbiakban a következő címeken jelenik meg: Szocialista, Harc, Előre, Fáklya, Szikra, Munkáshíradó, Az MSZMP értesítője.

[21]

1936. május 19.

Törvényt hoznak a családi hitbizományokról

Az 1936:XI. tc. értelmében a hitbizományhoz tartozó mezőgazdasági ingatlanok 30 000 aranykorona kataszteri tiszta jövedelmet meghaladó részét a kötöttség alól feloldották. A kötött földterület nem haladhatta meg a hitbizomány eredeti birtokállományának 30%-át. Az erdő, nádas és a földadó alá nem eső földterület nem számított bele a 30 000 korona kataszteri tiszta jövedelembe. A felszabaduló földek 12 évre továbbra is kötöttség alatt maradtak, amelyeket sem eladni, sem megterhelni nem lehetett. A felszabaduló földek egyharmadát igénybe lehetett venni birtokpolitikai célokra. Ez az összes hitbizományi birtokok területének 9%-át - 71 ezer katasztrális hold - tette ki.A törvény továbbá lehetővé tette hitbizományi kisbirtok létesítését is, amelynek területe legalább 30 katasztrális hold.

[22]

1937. május 19.

Viktor Emánuel olasz király és felesége megkezdi magyarországi látogatását.

[23]

1964. május 19.

Az USA magyarázatot követel Moszkvától, hogyan kerültek lehallgató készülékek a moszkvai amerikai nagykövetségre

[24]

1971. május 19.

Fellövik a Mars-2 űrszondát

Az űrjármű leszálló egysége 1971. november 27-én becsapódott a Mars bolygó felszínébe. Útja alatt tv-képeket sugárzott az égitest felszínéről. Ez volt az első sikeres Mars-expedíció.

[25]

1977. május 19.

Általános béremeléseket hajtanak végre

A Minisztertanács felemelte az iparban, az élelmiszer-kiskereskedelemben, a vendéglátásban, a villamosenergia- és ruházati iparban alkalmazott fizikai dolgozók, valamint az oktatási és egészségügyi dolgozók bérét. Az összesen 1,2 millió dolgozó közül csaknem 1 millió `fizikai munkás`.

[26]

1992. május 19.

A magyar fél 1992. május 25-i hatállyal felmondta a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer megvalósításáról kötött 1977. évi államközi szerződést

[27]

1994. május 19.

Meghal Jackie Onassis, Kennedy-elnök özvegye

Bezár